Part 1st

Helló! 

Meghoztam az első részt. Kérlek hagyj kommentet, hogy, hogy tetszett, vagy valami nyomot, hogy olvastad. :) Ha tetszett, iratkozz fel. :)

Nikii xx

Telefonom éles sípolására keltem fel. Kezembe vettem a készüléket, és miután megtaláltam a 'kikapcs.' jelzést, elnémítottam a mobilt, majd kicsit megnyugodva hajítottam le a párnámra. Sosem volt erősségem a korán kelés, és nem hiszem, hogy ezen valaki tudna változtatni. Én már kezdem megszokni. Kicsit még pihentettem a fejem a párnámon, majd erőt vettem magamon, felkaptam egy papucsot, és elcsoszogtam a konyháig feltenni egy adag kávét. 

A kanapén ülve élveztem, ahogy a forró tejeskávé átjárja a testem. Zajt hallottam a folyosó felől, úgy döntöttem kimegyek megnézni mi az. Úgy gondoltam megint a szomszéd macskája kóvályog az emeleten.

-Hát te meg ki vagy? -a szavak csak szinte kipotyogtak a számon. Mintha nem én irányítottam volna. Elképedve néztem az előttem álló szőkeséget. Nem minden nap lát az ember ilyen helyes fiút. 

-Niall vagyok. -úgy voltam vele, hogy oké. Most én mit kezdjek ezzel? Aztán kezdett összeállni a kép. Szőke, Niall, ránézésre 18 lehet. Szóval igen. Ő Niall, a 'One Direction'-ből. A szívem a megszokott ütemben folytatta dobogását. Máskor ilyen helyzetben azt hiszem autogrammot vagy egy közös képet kértem volna. Most valami megakadályozott.

-Csini a pizsamád. -ez hülye. Most komolyan a pizsmámat dicséri? A tipikus kínos csend, és a tipikus zavarba ejtő helyzet volt. 

-Köszi. -mást nem tudtam kinyögni. Ezzel lenyomtam a kilincset, és visszabattyogtam a lakásba. Hát ez furi volt.

Fél óra sem telt el, én már felöltözve, indulásra készen álltam munkát keresni. Szakmám nincs, úgyhogy egy ideje a hétköznapjaimat munka kereséssel töltöm. Ki gondolta volna, hogy ilyen nehéz Londonba munkát találni? A bátyámmal, David-el élek egy albérletben. Imádom, mindig mindenben segít, és hajlandó a kiadásaimat fizetni míg nincs munkám. Szerencsés vagyok, hogy a húga lehetek.

Kihúztam a kulcsot a zárból, majd kinyitottam az ajtót. A kulcs kiesett a kezemből.

-Úristen! -Niall ott feküdt a folyosón eszméletlenül. Rettenetesen megrémültem, körbenéztem de sehol senki. Az egész lépcsőházban csend volt. Kétségbeesetten próbáltam ébresztgetni Niall-t. Nem tudom mi ütött belém. Nekem senkim ő, amit tehettem volna, hogy hívok egy mentőt. De ez most más volt. Megrémisztett a tehetetlenségem. Óvatosan megtapogattam az arcát, és a kezét. Olyan volt mintha csak aludt volna, mégis eszméletlenül aggódtam érte. 

-Niall, Niall ébredj fel. -a sírás kerülgetett. Arra lettem figyelmes, hogy Niall kicsit megmozdul, majd gyenge mosoly terült el az arcán.

-Minden rendben. -mondta megnyugtatóan, majd félénken fülem mögé tűrt egy hajtincset, közben mélyen a szemembe nézett. Azok a szemek...

-Amy, Amy kelj, Abie keres. -megdörzsöltem a szemem, majd átvettem a bátyám kezéből a telefont. A készüléket a fülemhez tartottam, a szám kinyílt, de megszólalni nem tudtam. Eszembe jutottak az előbb történtek. Ledobtam a telefont az ágyamra, és a bejárati ajtóhoz siettem. Sehol senki. 

-Az nem lehet. -suttogtam, és kétségbeesetten néztem körbe. Nem lehet, hogy csak álmodtam. Megesküdtem volna, hogy minden egyes dolog igazi volt. Nem tudtam elhinni, magyarázatokat kerestem, de semmit nem találtam, csak az üres folyosót. Szuper. Megőrültem.

*Niall*

London utcáit jártam, néhány kirakatot nézve. Megpillantottam, hogy az egyik kapu nyitva van. Bementem. Fogalmam sincs miért, de bementem. Felrohantam a lépcsőn egészen a negyedik emeletig. Lassú lépekkel kezdtem el sétálni a folyosón. Mintha tetteimet nem is én irányítottam volna, de nem zavart. Elszédültem, és ez első kezembe akadó tárgyba megkapaszkodtam. Hát lehet nem kellett volna, ugyanis egy ruhaszárító volt amit sikeresen fel is borítottam. Körbenéztem, szerencsére nem vette észre senki az én szerencsétlenkedésemet. Kinyílt az egyik ajtó, és kilépett rajta egy gyönyörű lány. Én köpni-nyelni nem tudtam. Ott álltam mozdulatlanul.

-Hát te meg ki vagy? -kérdezte közönyösen. Hangja szinte dallam volt füleimnek. 

-Niall vagyok. -ennyi jött ki a számon, ez is akaratlanul. Mondtam volna még ezer dolgot neki, de valahogy egy hang sem jött ki a torkomon. A kínos csend felül emelkedett, és mondhatni már-már üvöltött.

-Csini a pizsamád. -hát én teljesen hülye vagyok. A pizsijét dicsérem meg. Most komolyan. Ez is csak én lehetek. Képes vagyok a legegyszerűbb helyzetből is totális égést generálni.

-Köszi. -ezzel lenyomta a kilincset, majd visszament a lakásba. 

Azon kaptam magam, hogy elájultam. Nem. Nem ájultam el, hiszen mindent hallok, tudok gondolkodni. De nem tudok megmozdulni, és a szemem sem tudom kinyitni.

-Úristen! -hallottam nem messze tőlem a lány hangját. Bár' meg tudtam volna mozdulni.Éreztem a hangján a kétségbeesettséget, és az aggódást. Az arcomat, majd a kezemet tapogatta meg egy kicsit. Érintése egészen a szívemig hatolt. Talán kicsit bele is remegtem.

-Niall, Niall ébredj fel. -mindennél jobban akartam akkor megmozdulni. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a testrészeim engedelmeskednek. 

-Minden rendben. -próbáltam a lehető legmegnyugtatóbban hatni rá. Egy arcába lógó hajtincset a füle mögé simítottam, és gyönyörű barna szemeibe néztem. Azt kívántam bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat.

-Potatoooooo! -Louis visító, és legfőképpen idegesítő ordibálására keltem. Na meg arra, hogy rám ugrott.

-Idióta! -nevettem, majd hozzávágtam egy párnát. Leültem és csak magam elé bámultam. Eszembe jutottak ez előbb történtek. Mi? Csak álmodtam? Az nem lehet. Sosem láttam azt a lányt ezelőtt. Megálmodtam volna életem nőjét? Azért ez elég lehetetlennek tűnik. 

-Hahóóó! Föld hívja Niall-t! -kalimpált Lou a szemem előtt. 

-Kimennétek egy kicsit? -kérdeztem, mert mind a négy jómadár ott volt a szobámba. Ők vették az adást, igaz néhány megjegyzés kíséretében, de nem érdekelt. Leültem az ágyra, arcomat tenyereimbe temettem, és elmerültem a gondolataimba. Nem hiszem el, hogy csak álmodtam.