Part 12th

Helló!

Köszönöm, hogy többen kommenteltetek, sokat jelent, és mindegyiknek 
nagyon örülök! Így tovább!
Jó olvasást!!

Nikii xx

-Szia. -néztem felé. Viszonylag nyugodt voltam.

-Milyen furcsa, hogy pont találkoztunk. Kicsi a világ. -mosolygott, és egy kicsit közelebb jött. 

-Én szerintem már semmin nem lepődök meg. -mosolyodtam el én is. Bevallom megnyugtató volt vele beszélni. Valamiért nem erre számítottam, de pozitívan csalódtam. Nagyon közvetlen volt, ahhoz képest, hogy két teljesen különböző ember vagyunk.

-Hát igen. Öhm. Lenne kedved máskor is találkozni? -túrt a hajába. -Igazából én szívesen megismernélek. -Ezeknél a mondatainál eléggé zavarba jött. Kicsit el is pirult, nagyon aranyos volt.

-Ha a média nem zavar téged, akkor én benne vagyok. -rátapintottam a lényegre. Biztos vagyok benne, hogy nála mindig képben van a média. Bárhol bármit csinál. 

-Nem zavar. -villantott egy hatalmas mosolyt. Én zavaromban a parkettát vizsgáltam. -Az előbb miért nem jöttél ki?

-Hát igazából annyira megdöbbentem, hogy elfelejtettem mit kért Margaret, és jobbnak láttam, ha itt maradok. -elnevettem a mondat végét amire Niall is felkuncogott.

-Hát örülök, hogy találkoztunk. Délután írok neked, de most mennem kell.

-Szia. -mosolyogtam rá, mivel még mindig ott állt előttem. Tudtam, hogy valami ölelés félére vár, de valljuk be, attól függetlenül, hogy elolvadok tőle, nem kell ölelgetnem.

-Szia Amy. -és elindult kifelé.

*Niall*

-Ez meg ki volt? -kérdezte Harry mikor már kiértünk az üzletből. Hirtelen fogalmam sem volt mit mondjak neki.

-Még Mullingar-ből ismerem. -vágtam rá valamit ami eszembe jutott. Harry hülyén nézett rám, de úgy tűnik bekajálta a dolgot.

-Úgy látszik neki jobban megy az angol akcentus. -nyihogott. Pedig nem is volt olyan vicces. Már nagyon lejártak azok a poénok amikkel az akcentusomat basztatja.
-Ha ha ha. De humoros vagy! Ja nem. -vágtam komoly képet, de aztán én is elnevettem magam.
Kicsit elfáradtunk a sok gyaloglástól, úgy döntöttünk, -vagyis Harry úgy döntött- hogy haza megyünk xbox-ozni.  Mikor hazaértünk mindketten kidőltünk a kanapén egy kicsit pihenni.
-Ki volt ez a lány? -fordult felém Harry.
-Már mondtam, Mullingarből ismerem. -válaszoltam unottan.
-Niall, láttam, hogy néztetek egymásra. Volt köztetek valami? -mondataira csak elmosolyodtam és másfelé néztem. Egy kicsit zavarba jöttem. -Naa, tudtam, hogy igazam van. -húzta ki magát.
-Nincs igazad. Igazából... -itt megakadtam.
-Na? -sürgetett. Talán most már elmondhatom neki mik történtek velem. Azt hiszem.
-Szóval. Igazából nem is Mullingar-ből ismerem. Száz százalékig Londoni a csaj. Öhm figyelj Harry. Elmesélek neked mindent a lányról, de csak ha megígéred, hogy nem mondod el senkinek!
-Bízhatsz bennem.
-Még a srácoknak sem! -itt egy kicsit meglepődött, de bólintott. -Majd én szeretném nekik elmondani, ha eljön az ideje. Szóval...

Mindent elmondtam neki elejétől a végéig. Minden álmot lerészleteztem neki, és mindent ami utánuk történt.
-Hűha. -válaszolt az én regényemre szűkszavúan, és csak nézett maga elé. Én lehajtottam a fejem.
-Tudom, hogy nem hiszed el. De az a lényeg, hogy mi ketten tudjuk Amy-vel. -Mosolyogtam halványan rá.
-Tetszik neked, igaz? -Szűken fogalmazott. Én csak felkacagtam, és másfele néztem. -Szóval igen.
-Jó, elismerem. De ne mondd el senkinek! Semmit!
-Jól van, nyugi. -mosolygott- Már rád férne egy barátnő.
-Hm.
Igazából érdekes, hogy ezt mondta. És igaza van. De ki tudja, hogy akar-e egyáltalán velem foglalkozni Amy. Felkészülök a legrosszabbra, annál csak jobb lehet.


*Amy*

Fáradtan elterültem az ágyamon, amint hazaértem. Igazából csak az unalom fárasztott el. Kíváncsi voltam, mikor ír rám Niall, egyre jobban érdekel ez a fiú. Talán nem is azért, mert olyan 'szépfiú' kinézete van, hanem mert megfogott benne valami, még én sem tudom pontosan mi.
Ránéztem az órára, aminek a kismutatója már az ötöt is meghaladta. Mivel Niall még mindig nem írt, nekem meg semmi dolgom nem volt, lefeküdtem aludni.

A munkahelyemre igyekeztem ami előtt Niall várt. Meglepődtem egy kicsit, de köszöntem neki.
-Szia!
-Szia Amy! Emlékszel, hogy múltkor azt mondtad lenne kedved összefutni velem valamikor? -bólintottam- Hát én arra gondoltam, hogy munka után érted jöhetnék, mikor végzel? -Eléggé határozott volt, egészen más, mint amikor először találkoztunk.
-Négykor. És mit terveztél? -érdeklődtem.
-Egy kis városnézés. Remélem nincs ellenedre. 
-Rendben. Aztán ne késs, én nem várok rád egy percet sem. -váltottam én is határozottabbra.  Ő rám kacsintott, és elindult a másik irányba.
-Öhm várj csak. -fordult vissza.
-Igen?
-Ha van kedved...Megadhatnád a telefon számod. -itt már kicsit félénkebb volt.
-Nehéz eset vagy. -mosolyogtam rá, majd kikaptam a kezéből a telefonját, és bepötyögtem a számom. Ő köszönésképpen bólintott egyet, és elindult. Már úgy viselkedik velem mintha ezer éve ismerném.

Telefonom csipogására ébredtem fel. Sms-t kaptam.

"Legközelebb légy óvatos kinek adod meg a számodat. :) Üdv:Niall"

Mosoly terült el arcomon az sms láttán. Most pedig nem vettem észre, hogy álmodom. De azt hiszem Niall igen. 

"Most már ezt is tudod. :))"  -írtam válaszul. Telefonom csörögni kezdett. Tudtam, hogy ő az.

-Szia! -köszönt lelkesen. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Szia. -kicsit zavarba jöttem. Telefonon más beszélni mint sms-ben firkantani valamit.
-Arra gondoltam, hogy most igazából meg kérdeznék valamit. Lenne kedved holnap munka után eljönni velem valahova? Persze csak ha akarsz, nem muszáj. -vetette fel az ötletet amit álmodtunk tulajdonképpen.
-Lenne kedvem. -mosolyogtam. Bár ő nem látta, de fülig ért a szám.
-Remek! -ujjongott.- És mikor tudnál eljönni a munkahelyedről?
-Hm Niall, nem emlékszel? 
-Négykor?
-Igen. És ne késs el!
-Nem fogok.
-Na jól van, akkor holnap! Szia!
-Szia Amy, és köszi!