Part 21st

 Helló!

Nincs sok mondanivalóm, jó olvasást!:)

Ja de van! Két kommentet kaptam előzőhöz.

Egy kicsit most többeeet légyszi:P

Nikii xx

-Nem. -álltam fel.- Megkeresem, nem mehetett messzire.
-Mi?
-Lemegyek. Kimegyek a reptérre, vagy nem is tudom. Bármit, de nem tűnhetett el. -szótagoltam utolsó szavaim, hogy nyomatékosítsam.
-Oké, 5 perc múlva tali a konyhába. -kacsintott Dave, majd elindult.
-Három. -szóltam utána.
-Három! -kiabálta vissza.
Gyorsan megmostam az arcom, felöltöztem, hajam összefogtam, és már indulhattunk is.
-Na jössz? -kopogtattam be Dave-hez.
-Azta, ez egy perc sem volt hugi. -nyitotta ki az ajtót, és indultunk is. Leszaladtunk a lépcsőn, majd ki igyekeztünk a házból. Ahogy kinyitottam a régi, óriási kaput, nekiütköztem valakinek.
-Ó, bocsána... Anya! -kiáltottam fel.- Hát te?
-Hát ti? Én csak lementem a pékségbe hozni nektek valami reggelit. -mosolygott.
-Anya, mi meg halálra aggódtuk magunkat, szólhattál volna. -játszotta David a sértődöttet.
-Nem akartalak felkelteni titeket.
-Na jó, menjünk fel szerintem. -zártam le a dolgot.- És a bőröndöddel mit tettél? -nevettem.
-Elraktam a gardróbba, hogy ne legyen útba. -mondta anya felhúzott szemöldökkel. Szerintem már megijedt itt a nagy számonkérés közepette.
-Jól megijesztettél. -sóhajtottam.- Azért máskor szólj. -emeltem rá mutatóujjam.
-Jó, azért ti sem gondoltátok, hogy itt hagylak titeket köszönés nélkül. -mosolygott.
-Dehogy. -mondtuk egyszerre.
Anyu munkáját tekintve nem is csodálkoznék, hogyha így el kéne rohannia. A munkáját most ne firtassuk, hosszú lenne elmagyarázni. Nem, nem utcalány. Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről, ami őszintén szólva kezdett visszamászni, ha arra gondoltam, hogy mi történt az álmunkban Niall-el, de nem szerettem volna szóvá tenni. Vannak olyan dolgok amiket jobb nem megbeszélni szerintem. Majd alakul valahogy, de egy kicsit azért nyomaszt.


*Niall*

Görcsbe rándul a gyomrom ha arra gondolok mi történt az éjjel. De nem attól, mert nem szerettem volna, mert hát hogyne szerettem volna. Nem is görcsbe rándul, ezek inkább pillangók. Nagyon is tetszett meg minden, de nem akarom kínos helyzetbe hozni Amy-t, ha esetleg ő nem akarná. Megcsókoltam.Persze neki pont akkor kellett felkelnie, és most azt sem tudom, hogy mi van. Talán ő is érez irántam valamit, hiszen nem ellenkezett. Úgy döntöttem felhívom. Nem a csók miatt, csak beszélgetni kicsit. Remegve vártam, hogy felvegye. Annyira izgulok, mikor vele beszélek, nagyon zavarba tud hozni.
-Szia! -szólt bele édes hangján.
-Szia Amy! -mosolyogtam.- Hogy vagy?
-Remekül, azt hittem eltűnt anya, aztán meg lett, de ez hosszú történet, veled mi újság? -hadarta el.
-Tessék? -nevettem.
-Majd elmesélem. -kuncogott.
-Oké. Képzeld nemsokára indulunk Olaszországba, és onnan másnap megyünk Londonba! -lelkesedtem.
-Tényleg? Bár ugye mi akármikor találkozhatunk. -nevetett.
-Igaz. -mosolyogtam.
-Nem dolgozol? -kíváncsiskodtam, valamiért érdekelt.
-Kivettem pár szabadnapot anya miatt, de szerdán már mennem kell. -sóhajtott.
-Nem lehetne, hogy még egy napot kivegyél? -kérleltem.- Elmehetnénk valahova.
-Hát... -hezitált.- Nem hiszem, hogy engednek még egy napot.
-Oh. -hajtottam le a fejem.
-De majd megkérdezem. -mondta ki az utolsó reményt adó mondatot. Nem túl sok szabadnapunk van, ami őszintén szólva szívesen töltenék vele, ha már Írországba nincs időm visszautazni.
 -Köszi. -vigyorogtam, bár ő nem látta.
-Nincs mit. Most megyek reggelizni, majd még beszélünk! Szia! -tette le ennek a tucat kifogásnak kíséretében. Nem baj, én nem ellenkezek ha reggelizni akar, enni fontos, de szívesen beszélgettem volna még vele.
-Niall! -hallottam az irgalmatlanul hangos üvöltést a folyosóról.
-Megyek! -üvöltöttem vissza. Összekaptam magam és indultam is, hogy megint végigüljek egy unalmas repülőutat. Ami még tartja bennem a jókedvet, és segítenek a fáradtságot elfelejteni, azok a directionerek, akik kitartóan várnak minket a reptereken, meg úgy mindenhol. Ezúttal is rengetegen voltak, bár sajnos nem tudtunk mindenkinek köszönni, a biztonsági őrök tuszkolnak minket rendesen az időhiány miatt. Megértem én, de azért örülnék, ha lenne időnk beszélgetni velük, meg legalább az ott lévők felével képet csinálni, de mivel ezt nem mi döntjük el, marad az a lehetőség, hogy rohanás közben néhány lánnyal tudunk egy -többségében- homályos, és előnytelen képet készíteni. 
-Szia! -ült le mellém Amy a repülőgépen.
-Álmodunk? -kérdeztem bizonytalanul, még most se nagyon tudom megkülönböztetni.
-Ühüm. -bólogatott kedvesen.
-Hát szia. -mosolyogtam, és öleltem meg. Valami fantasztikus illata volt.- Te nem tudsz megválni ettől a nyuszis mamusztól. -kuncogtam, miután rápillantottam a szőrmók lábbelire.
-Nem igazán. -nevetett. 
-Hogy hogy alszol?
-Kidőltem, nem tudom. -nevetett.
-Hatással vagyok rád. -mosolyogtam büszkén, mire csak felnevetett. Nem jutott eszembe semmi téma, úgyhogy csak őt vizslattam szemeimmel. Csak némán nézett előre, látszott, hogy zavarba van. Én meg nem is mondok semmit, olyan lehetett a fejem, mint egy ráknak.
-Sétálhatnánk egy kicsit. -pillantott rám. Én kérdően néztem.

-Repülőn?
-Álmodunk. -jelentette ki majd elindult. Gyanakodva mentem utána.- Nézd csak. -szólalt meg, majd kinyitott valami kisebb acél ajtót a repülőgép hátuljába érve. Majdnem elájultam mikor megláttam. Szabályosan a felhők között voltunk. Amy kitámasztotta magát, és kihajolt.
-Héj, óvatosan! -förmedtem rá, majd csípőjénél fogva finoman visszahúztam, ő hátranézett, és rám mosolygott.
-Ne aggódj. -nevetett. Kezem még mindig a csípőjén pihent, de megmozdulni sem tudtam, amint szemkontaktusba kerültünk. 
-Na ezt csukjuk be. -mosolyogtam majd becsuktam azt az ajtót. Muszáj voltam már valamit tenni, szerintem fél órán át is képesek lettünk volna ott állni, és nézni egymást. Megcsókolni nem akartam újra mert nem tudom mit gondolna.
Visszaültünk a helyünkre bár a gépen valahogy senki sem volt, és beszélgettünk..