Part 20th

 Helló!
Elgondolkodtam azon, hogy nem folytatom a blogot, mert nem is nagyon érdeklődtök felé, de a napi megjelenítések száma, és néhány komment még tartja bennem a reményt. De mint észrevettétek, ritkán vannak és lesznek is a részek, mert ebben az évben azért kicsit jobban odafigyelek a tanulásra, és kb 0-24-ben fáradt vagyok. Na mindegy, jó olvasást!:)
Nikii xx

Eljött az a nap is, hogy Amy gyarapította eggyel a kevesebb mint 300 ismerősöm számát facebookon. Itt csak azok az ismerőseim, akikkel már valóban találkoztam, és akikben megbízom. Örülök, hogy Amy-t köztük tudhatom, varázslatos lány.
Lazán trappoltunk a fiúkkal a hotel lépcsőin, mikor eszembe jutott, hogy nekem még el kell törnöm a kezem. Egy jól irányzott fordulattal legurultam a lépcsőről, és egy hangos káromkodás kíséretében tudattam mindenkivel, hogy nekem bizony eltört a mancsom. Vigyáztam, hogy azért más testrészem ép maradjon és a már így is sérült kezemnek ne legyen nagyobb baja.
-Nyomorék. -jegyezte meg Louis. Elmosolyodtam.
-Na mi van itt? -sétált oda Paul. Én még a földön fekve játszottam a hattyúk halálát. A kezem iszonyatosan fájt, de már kezdtem megszokni az elmúlt másfél órában. Lehet jobban is megoldhattam volna a helyzetet, de ennyire tellett.
-Azt hiszem eltörtem a kezem. -nyafogtam. Paul sóhajtott, majd a szobámba irányított, és hívott egy orvost. Elkocsikáztunk a kórházba, ahol megröntgeneztek, és mikor megbizonyosodtak róla, hogy szilánkosra tört a csuklóm, raktak rá egy sínt, és mehettünk is vissza. Természetesen rohantam a szobámba.
 Végre egyedül voltam, és villámgyorsan gépelni kezdtem Amy-nek facebookon.
"Szia! Még nem alszol?"
"De. Ez csak a szellemem.O.o" -elmosolyodtam. Hamar letisztáztuk a skype-unkat, és pillanatok elteltével már hívást indítottam felé. Remegett kezem lábam, bár nem is tudom, hogy miért.
-Szia! -integetett a kamerába, mosolygott, és ragyogott, mint mindig. Az ágyán ült, haja lazán fonva pihent a vállán. Smink nélkül volt, és nem is volt rá szüksége, így is csodaszép.
-Helló! -integettem vissza.- Miért suttogsz? -suttogtam én is.
-Oh. Csak tudod, anya itt alszik nálunk, végre meglátogatott. -vigyorgott.
-Akkor most nagyon örülhetsz. -kuncogtam.
-Repesek. -mondta, és egy pillanatra sem hagyta abba a mosolygást. Jó volt rá nézni, örültem, hogy boldognak látom. Megint ezer és ezer dologról beszélgettünk, és egyre több dolgot tudtam meg róla. Például, hogy volt egy Selly nevű görénye, hogy imádja a csokit, hogy első és utolsó példaképe az anyukája, hogy apukájával már évek óta nem találkozott, és azt sem tudja mi van vele, és nem utolsósorban azt, hogy a világ legpozitívabb embere, mindenben, és mindenkiben csak a jót látja. Valami fantasztikus élmény vele beszélgetni, egyszerűen a jelenléte felvidít. Nem tudom, hogy ő hogy van velem, de azért remélem valamilyen szinten szimpatikus vagyok neki.
-Mi történt a kezeddel? -kérdezte, mikor látókörébe került a kezem.
-Eltört. -mosolyogtam.
-De hogyan? -húzta fel szemöldökét.
-Hát tudod. Azt álmodtam, hogy belém kötöttek, és összeverekedtem valakikkel.
-Ne. -nyitotta tágra szemeit. Egyértelmű volt, hogy megértette a dolgot.
-De. -hajtottam le a fejem. Nem akarom túl komolyan venni, de azért ez mégsem vicc. Elmeséltem neki az előző rémálmomat is, és, hogy azután mi történt.
-Tudod. -kezdett bele, de hezitált.- Nekem is volt egy ilyen álmom. Ugyanúgy történt minden ahogy elmondtad, de...
-De fogalmad sincs, hogy lehetséges. -fejeztem be mondatát. Bólintott.- Nem kéne törődnünk vele, úgy sem tudunk rájönni mitől van. Amit tudunk az az, hogy mikor nem sikerül egy időben elaludnunk, akkor rosszat álmodunk, és valahogy valósággá is válik egy része.
-Talán csak próbáljuk elfelejteni.
-Hát... Attól tartok, mostantól ugyanakkor kell aludj mint én. -kuncogtam, ő is felnevetett, majd ásított egyet. -Nyugodtan menj aludni, látom már álmos vagy. -mosolyogtam.
-Nem is vagyok álmos. -tiltakozott.
-Nem, csak mindjárt laptoppal a kezedben alszol el. Álmunkban még találkozunk, jó éjszakát. -köszöntem el, esélyt sem adva a tiltakozásra.
-Jó éjszakát. -mosolygott, majd letettük.


*Amy*

Niall minden előítéletemet megcáfolta. Semmi nagyképűség, vagy beképzeltség nincs benne, egyszerűen csak... normális. Különleges, de még is normális, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól kijövök majd vele. Mondjuk azt sem, hogy nem. Tulajdonképpen nem is gondoltam semmit. Csak úgy jött, és tudtam, hogy meg kell ismerjem.
-Amy! Szia! -keltett fel Niall. Kómásan fordultam másik oldalamra, takarómat fejemre húztam. Niall óvatosan megfogta a takaróm, és lehúzta a fejemről, majd felültetett.- Nincs kedved sétálni egy kicsit?
-Hogy kerülsz te ide? -kérdeztem meglepődötten.- És amúgy is, halkabban beszélj, anya alszik!
-Álmodunk Amy. -mosolygott.
-Ja. -kaptam a fejemhez.- Hát akkor sétáljunk.- Keltem fel, majd pizsamában, és a nyuszis mamuszomban elindultam. 
-Így jössz? -mosolygott.
-Úgy sem lát senki. -rántottam meg a vállam. 
-Na akkor menjünk. -mosolygott. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és elindultunk. 
Kellemes levegő volt odakinn, se hideg, se meleg. Sötét volt, és csak mi ketten voltunk az utcán.  Elkezdünk hülyéskedni mint két óvodás. Mindenen nevettünk, minden régi vicces történet eszünkbe jutott. Nagyon aranyos Niall, a nevetésén is nevetnem kell.  A parkba lyukadtunk ki végül, és a füvön sétálgattunk össze-vissza. Niall annyira el volt foglalva a nevetéssel, hogy tulajdonképpen pofára esett, szerencsére a törött kezét megóvta. Iszonyatos kényszert éreztem arra, hogy nevessek, de nem akartam paraszt lenni, de mikor ő saját maga is nevetni kezdett belőlem is kitört a röhögés. 
-Na gyere. -nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam.
-Ó milyen kedves. -mosolygott, majd megfogta a kezem, de ahelyett, hogy felállt volna, magával rántott, így már mindketten a fűben feküdtünk.
-Ezt érdemli az ember ha segíteni akar. -nevettem, és felé fordultam. Arca ismét meglepően közel került az enyémhez, és nem tudtam valamiért félrenézni, vagy egyáltalán megmozdulni. Lepillantottam ajkaira, fogalmam sincs miért. Közelebb hajolt, én éreztem, hogy elpirultam. Niall elmosolyodott, és egyre csak közeledett, majd megcsókolt. Akaratlanul is elmosolyodtam, nagyon aranyos volt.
-Oh, ne haragudj, nem tudom mi ütött belém. -ült fel. Én csak mosolyogtam, és felültem mellé.
-Nem baj. -tettem vállára a kezem, felém fordult, és kék szemei felcsillantak.
-Nem? -mosolyodott el, megráztam a fejem. -Na szerintem induljunk. -állt fel, majd felsegített.

 -Amy, Amy ébredj! -rázogatott David, kicsit sem óvatosan. -Anya eltűnt!
-Mi van? -pattantam fel.
-Nincs itt, és a bőröndjét sem találom. -mondta teljesen kétségbeesve, és ennek köszönhetően hangosabban is beszélt. Dave kétségbeesése ellenére én inkább próbáltam ésszerűen gondolkodni, és megtalálni a magyarázatot.
-Hívd fel! -utasítottam.
-Ok. -Kezébe vette a telefonom, majd tárcsázott. - Ki van kapcsolva. -dobta le magát az ágyamon. Én sóhajtottam, majd hajamba túrtam.
-Nem tűnhetett csak így el.
-Vagy de.