Part 18th

 Helló!

Fúú, nagyon köszönöm annak aki

kommentelt, és most se felejtsetek el!
Bo. pedig csinált nekem egy új, és fantasztikus 

trailert, meg lehet tekinteni;) :D

Puszi! (Ja! és Demiről muszáj volt azt a képet

beillesztenem!;P nekem nagyon tetszik)

Nikii xx

-Már most hiányzol! -borult a nyakamba anya. Mindig fáj ha el kell búcsúznom tőle, sajnos egyre sűrűbben kell megtennem. Még csak ott sem aludhattam, már utazunk vissza Londonba, utána pedig Franciaországba. Akárhogy is nézzük, bőven van rossz oldala a hírességnek. Anya szipogott, és már én sem tudtam visszatartani, bekönnyeztem.- Jaj, ne sírj, hamarosan találkozunk. -mosolygott rám, majd letörölte könnycseppjeimet.
-Igen, hamarosan. -erőltettem magamra egy halvány mosolyt.- De most indulnom kell. -tettem vállára kezem, majd egy utolsó öleléssel elköszöntem, és beszálltam a kocsiba. A kocsiban ülve heves integetések közepette sikerült elbúcsúznom.
-Szia! -intettem még utoljára, miután bekapcsoltam a biztonsági övet.
-Szia kicsim! -integetett.  Kicsit pityeregtem, hiszen alig 5 órát töltöttem anyuval máris mennem kell. Már hozzá kellett volna szoknom, de be kell valljam, ezt nem igazán lehet megszokni. Ha 2 hétre mennénk el, azt mondom oké, hiszen felnőttek vagyunk, nem lehet mellettünk örökre az anyukánk. De ha már 4-5 hónapokat megállás nélkül koncertezünk, akkor már véleményem szerint hiányozhat, sőt. Meredten bámultam az utat magam előtt, majd gyorsan lefékeztem egy piros lámpánál. Hol Amy, hol anyu járt a fejemben. Anyának részletesen beszámoltam mindenről. Látszott rajta, hogy nem hiszi el, de kedvességből együtt érzett, és azt mondta, elhiszi. A reptéren megint csak sok lány volt, de most valahogy nem volt kedvem semmihez. Osztogattam autogramokat, de a képeken nem is nagyon mosolyogtam, ha csak eszükbe nem jutott figyelmeztetni, hogy mosolyogjak. Felszálltam a gépre a többiek már ott voltak. Mindenki vigyorogva fogadott. Mióta megosztottam velük ezt az Amy-s dolgot, mindig így fogadnak. Lefogadom egyikőjük sem hiszi el, de mondjuk nem is nagyon érdekel. Ők abban a hitben vannak, hogy egy barátom aki megtetszett. De tévednek, ő sokkal több. Igazából nem tudom megfogalmazni, de biztos vagyok benne, hogy nekem sokat jelent, még ha nem is találkoztunk, csak kevésszer. Valamiért kötődök hozzá, és ez nem csak egy egyszerű szimpátia. Lehuppantam az egyik szabad ülésre, majd kezembe vettem egy ott felejtett laptop-ot, biztos valamelyik bolondé. Rögtön twitterre néztem fel. Amy üzenetet küldött.
"Öhm, Disneyland nagyszerű volt uram."
"Örülök, hogy tetszett!:)" -írtam vissza neki. Azon kaptam magam, hogy fülig érő szájjal bámulom a képernyőt. Mindig mosolygok, ha vele kommunikálok, nem tudom mi van velem, de nem bánom.
":)" -írta vissza.Eszembe jutott valami, ami miatt feltétlen meg kellett keresnem Pault. Turné menedzser lévén ő mindig tudja mikor hová megyünk, és mennyi szabad időnk van.
-Paul? -fordultam a fiúk felé, akik elmélyülve nyomkodták iPhone-jaikat.
-Hm? -nézett rám Liam.
-Paul? -ismételtem meg magam.
-Londonban maradt. -nézett rám olyan 'ez természetes' arc kifejezéssel.
-Ja. -bólintottam. Elővettem mobilom, majd felhívtam Pault.
-Igen, tessék? -szólt bele. Mindenkinek így veszi fel, még akkor is ha tudja ki hívja.
-Szia, csak azt akartam kérdezni, hogy mennyi szabadidőnk lesz Londonban? -kérdeztem. Igazából nem is tudom miért jöttünk vissza Londonba. Nekem ez csak előny, így több esélyem van találkozni Amy-vel.
-Miért, hová akarsz menni? -sóhajtott.
-Csak mondd, mennyi időnk van! -sóhajtottam vissza. Semmi köze nincs hozzá.
-Körülbelül két-három óra, attól függ hogy értek ide. Tízkor indulunk Párizsba.
-Köszi. -mondtam, majd kinyomtam. Gondolkozzunk csak. Ha hétre odaérünk, akkor van kereken 3 órám Amy-re. Órámra pillantottam, hogy ellenőrizzem mennyi az idő. Fél hét, szóval tuti oda érünk 7re. Végtére is repülőn vagyunk, nem keveredhetünk forgalmi dugóba. Úgy döntöttem meglepem Amy-t, remélem örülni fog.
Ahogy beértem a hotel szobába, első dolgom az volt, hogy megnézzem az időt, ami jelen esetben 7:13 volt. Én mondjuk nem értem minek kell nekünk hotel szoba erre a három órára. Na mindegy. Ledobtam a táskám, majd indultam is kifelé. A nap már ment le odakinn. 15 perc alatt oda kocsikáztam Amy-hez, jól jött, hogy belvárosban lakik. Kezembe vettem a telefonom, majd Amy-t tárcsáztam.
-Szia Niall. -szólt bele lelkesen. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Szia. -Nekem is mosolyra húzódott a szám.- Otthon vagy?
-Igen, miért?
-Csak kérdeztem. -kuncogtam, majd letettem. Óvatosan kikukucskáltam a kocsi ablakán, hogy jön-e paparazzi, de szerencsére nem jött. Gyorsan átsétáltam a kapuhoz, amit belöktem. Mázli, nyitva volt. Emlékeztem, pontosan hol lakik Amy. Nagyon izgultam, hogy mit fog szólni hozzám. Remegő kézzel kopogtattam be. Vártam pár percet, de senki nem nyitott ajtót, valószínű túl halknak bizonyult kopogtatásom, úgyhogy megpróbálkoztam vele még egyszer, ezúttal hangosabban. Pár másodperc múlva kulcsok csörgését hallottam, majd nyitódott az ajtó. Egy húsz év körüli izmos pali nyitotta azt ki. Én kicsit lesokkolódtam, nem említette Amy, hogy van barátja. Remek, totál égés.
-Szia! -köszönt lelkesen mosolyogva. A kinézete alapján egy mély 'csá'-t vártam volna, ehelyett kaptam egy kisfiús 'Szia'-t.- David vagyok, miben segíthetek? -mosolygott. Én szobrokat megszégyenítő mozdulatlansággal álltam ott.
-N-Niall. -dadogtam.
-Tudom! -nevetett.
-Öhm, Dave, azt hiszem hozzám jöttek. -jelent meg a fiú mögött Amy. Hatalmas szikla esett le szívemről.
-Szia! -köszöntem neki. Ő kibújt a fiú mögül, majd egy öleléssel köszöntött.
-Szia. -motyogta.- Hát te? Nem Írországban vagy? -mosolygott rám.
-Onnan jövök, ma pedig indulunk Párizsba de gondoltam megleplek. -villantottam rá egy -reményeim szerint- szívdöglesztő mosolyt.
-Remek. -mosolygott.- Bejössz? -mutatott a lakás felé.
-Ha nem zavarok.
-Dehogy zavarsz, ráérünk. -nevetett, majd elindult befelé.- David te meg ne szemtelenkedj, tűnés a szobádba. -tuszkolta beljebb a fiút, aki csak nevetett ezen.- Bocsi, csak a bátyám. -mutatott felé.- Azt hiszi, mert ki van gyúrva, megijednek tőle az emberek. -nevetett. Huhh. Szóval a bátyja.- Hát ez lenne a szobám. -vezetett be egy kisebb helységbe. Aranyosan el voltak rendezve a dolgok, nekem is ilyesmi szobám volt régen.- Tudom nem egy luxus villa úszómedencével...
-Nem nem, semmi gondom nincs vele. -mosolyogtam rá. Gondolom azt hitte, hogy majd ócsárolni fogom az ő lakását, csak azért mert nekem többre futja. Dehogyis.
Mindketten leültünk az ágyára.
-Szóval ez a lakásunk. -sóhajtott.- pontosabban csak albérlet. -húzta el a száját. Egyből az jutott eszembe, hogy vennék neki egy lakást. Nem akartam említeni, mert tuti egy pénzes hülye gyereknek nézne aki meg akarja venni őt.
-Na és hogy vagy? Dolgoztál ma? -tereltem a témát.
-Igen "dolgoztam". -formált idézőjeleket kicsi ujjaival.- Ebbe az üzletben nem igen kell mit csinálni. -nevetett.
-Bocsi kéne az iPod-od szerelmem! -rontott be a szobába David. Hülye fejeket vágott, és húzogatta a szemöldökét, ami megmosolyogtatott.
-Nesze, és nem vagyok a szerelmed! -dobta oda neki az iPod-ot. A srác elkapta, és ki is húzott a szobából. Én összezavarodtam. Most a szerelme, vagy mi van?
-A bátyád vagy a szerelmed? -kérdeztem zavartan, és fogadok el is pirultam.
-A bátyám, csak vannak ilyen hülye megnyilvánulásai. Róla még annyit kell tudni, hogy a világ leghülyébb, de legszerethetőbb embere. -nevetett. Nagyon aranyos volt. Láttam a szemébe mennyire szereti a bátyját.
-Imádod őt, igaz?
-Imádom. -mosolygott rám.- Na és neked milyen napod volt?
-Nagyon jó. -vigyorogtam.- Végre találkozhattam anyával hónapok után. Mondjuk nem sok időre, de nekem ez is sokat jelent. -magyaráztam. Ő csak lehajtotta a fejét, és a parkettát kémlelte, majd hümmögött egyet.
-Valami baj van? -döntöttem oldalra a fejem. Nem szólt semmit. Hosszú haját a füle mögé simítottam.- Amy.
-Semmi semmi, tényleg. -egyenesedett ki.
-Mondd nyugodtan! -biztattam. Már nagyon érdekelt mi baja lehet egy ilyen vidám lánynak mint ő.
-Nem, nem panaszkodom. -rázta a fejét.
-Na, Amy, most szépen el fogod nekem mondani mi a baj.
-Na jó. -sóhajtott- Szóval, amint látod David-el élünk itt ketten, és... Az a helyzet, hogy anyut nagyon ritkán látjuk, vagyis... körülbelül fél évente. -kicsordult egy könnycsepp szeméből, minek hatására majdnem elsírtam magam, de visszafojtottam.- És hát, beszélni is csak több hetente tudunk. -mesélte, közben maga elé nézett. Megesett a szívem rajta. Ugyan abban a helyzetben vagyunk, habár az övé rosszabb. Én például minden nap tudok anyuval beszélni.- Na mindegy is, hagyjuk ezt a témát. -törölte le könnycseppjeit, majd felállt.- Kérsz valamit inni? -Én nem szólaltam meg, csak felálltam mellé, és megsimogattam felkarját.
-Tudom milyen, kérlek ne sírj emiatt. -magyaráztam. Felnézett rám gyönyörű barna szemeivel. Arcunk meglepően közel került egymáshoz.- Habár, te még rosszabb helyzetben vagy, de gondolj arra, hogy itt van a bátyád, aki szeret, és tényleg számíthatsz rá.- mondtam neki komolyan, ő bólintott egy aprót. Szemei még mindig fogságban tartották enyéimet. Egy óvatlan pillanatban lenéztem ajkaira. Basszus. Idióta! Miért élnek a szemeim külön életet?
-Öhm, ne haragudj. Akkor igyunk valamit. -tereltem a témát, és kifelé vettem az irányt a szobájából. Bár a környék ismeretlen volt, hamar megtaláltam a konyhát, mert a lakás kicsi volt. Arcom rák vörös lehetett, úgyhogy amint megtaláltam a csapot, megmostam.
-Limonádé? -kérdezte Amy. Rámosolyogtam, hogy ne legyen olyan feszült a hangulat.
-Sok citrommal. -vigyorogtam. Ő is elmosolyodott szerencsére.
-Én is úgy szeretem. -mosolygott. Elkészítette a limonádékat, majd visszamentünk a szobába. Sokat beszélgettünk még, és nevetgéltünk. Amy néhány rólam terjedő pletykára is rákérdezett, amiken jót nevettem. Elképesztő milyen dolgokat terjesztenek rólunk az emberek. Eszembe jutott, hogy ma nekem vissza is kell érnem. Rápillantottam az órámra ami  9:47-et mutatott. Ne! Ennyit beszélgettünk volna? Amy-vel hamar repül az idő.
-Jesszus, ne haragudj de nekem most mennem kell, 10kor indulunk Párizsba, és nem akarok mégegy letolást kapni. -mosolyogtam rá.
-Nem haragszom, gyere kikísérlek. -mosolygott. A lépcsőház aljáig kísért, ahol egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól, én pedig beszálltam a kocsiba és száguldoztam vissza a hotel felé.